Fába álmodott világ – Ádány Lajos szobrászművész kiállítása

Szerző: admin Közzétéve:

Megtekinthető december 11-ig, minden nap 10 és 18 óra között. A kiállítás látogatása díjtalan.

ÁDÁNY LAJOS FAFARAGÓ MŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJÁRA

Ádány Lajos fafaragó művész kiállításának megnyitóján köszöntöm Önöket szeretettel. Noha Ő  következetesen visszautasítja a művész minősítést, ám majd ha kedves vendégeink megtekintik a kiállított anyagot, Önöknek sem fog más jelző az eszükbe jutni. Ádány Lajos a
mesés nevű Hencidán született, és egy ilyen helyen született embernek be kell teljesítenie a végzetét. Nomen est omen. A név kötelez, így Ő sem kerülhette el a sorsát. Életének egy általa létrehozott, megalkotott mesés világban kell eltelnie. Hiszen műveiben a magyar történelmi és
mesés múlt megannyi alakja kel életre. A táncoló juhász, a szép juhászné, az öreg betyár, Toldi Miklós, és még sorolhatnám! Életének kanyargós útján elég sok mindent kipróbált, ám a nagy beteljesedést nem tudhatta magáénak. A fához sorsszerű kötődése volt, hiszen munkáinak döntő többsége a fával volt kapcsolatban. Ám akár a bútorkészítést, akár a kosárfonást, vagy más egyéb munkát, amikben próbát tett nem hozta meg számára a teljesség érzését. Pedig érezte, hogy a faszobrászat az Ő rendeltetése, de várta a pillanatot. Mert milyen csodálatos hatalom az, amely soha nem kényszeríti, de mégis irányítja az akaratunkat! Isten nem töri fel a zárat, hanem mesteri módon kinyitja azt. Erre egyedül csak Ő képes. És az állhatatosság
meghozta a pillanatot. A belső hang Szilvásváradon érte utol Őt. Megszólíttatott, és Ő hallgatott a sugallatra. Ez miért fontos? Mert az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése. Ádány Lajos meglát egy fát, egy farönköt, hirtelen izgalomba jön, aztán belelát egy formát, egy-egy emberarcot, egy állatformát. Aztán nekilát, hogy kibontsa ebből a belső formát, azaz eltávolítsa a felesleget. Saját bevallása szerint ebben áll a művészetének a lényege. El kell távolítani a felesleget. De honnan, mennyit, és mi a felesleg? Ehhez kellenek az Ő művészi kvalitásai.

Akár tagadja, akár nem, az idő és a műveit szeretők ezt már eldöntötték!
Kedves Lajos, az emberek olyanok, mint a csillagok; néhányan létrehozzák saját fényüket, míg mások visszatükrözik azt a ragyogást, amit kapnak. A Te esetedben, megkockáztatom, mindkettő fennáll. Hiszen kaptál is egy ragyogást, a műveid erről beszélnek, és ezt a ragyogást Te tovább is adod nekünk a szobraid által! Isteni adománynak kapta as tehetségét, ott, és akkor Szilvásváradon. De vajon ez a sugallat, ez a pillanata a nagy igazságnak érvényesülhetett–e volna, ha nincs meg Ádány Lajosban a belső inspiráció.
Ha ugarra, szikre vetül ez a fény, és nem termő talajra? Aligha.
Elindult egy új úton, az isteni megbékélés útján. Lezárult egy szakasz, ám a gondviselés mindig kinyitja a második ajtót, amikor az első becsukódik. Belépve a szobrainak világába mintegy megelevenedik a múlt és a hagyomány. A szobrok egy film kockáiként kimerevedve állnak meg egy pillanatra, hogy elfordulván tőlük tovább folytassák életüket. Ott van bennük az élet, ami forr, buzog, és egy percre sem pihen. Hogy mind ez miért olyan csodálatos? Mert a szobrok az élet egy-egy ellesett pillanatát adják vissza, és mindezt úgy, hogy Ádány Lajos egy percig sem tanult faszobrászatot. Autodidakta módon nyúlt a fához, és alkotta, alkotja a csodáit! Mert az  embernek hinnie kell abban, hogy egy bizonyos dologhoz  tehetsége van, és ezt a célt el kell
érni, kerüljön bármibe. Neki sikerült! A szobrai szépek, és részletgazdagok. Mintha egy többdimenziós fotóalbumot nézegetnénk.
Életképek, és portrék múltunkból, jelenünkből, egy kicsit az életünkből, és egy kicsit belső, titkos romantikus énünkből. Tudjuk, hogy a festményeknek, szobroknak személyes történetük van, amely felfejthető a művész életén keresztül. Az övét itt láthatjuk teljes szépségében és valóságában. Nyilván a határainkon nem léphetünk túl, de kötelességünk odáig elmenni. Ádány Lajos, ebben biztos vagyok, elment bizony odáig, és ezek a határok meglehetősen tágasak,
arról a jelen kiállítás anyaga ékesen tanúskodik! Néhány beszélgetésünk, ami a kiállítás kapcsán zajlott, az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy Ő is azt hirdeti a munkásságával, ne azt gondoljuk, hogy szeretném, hanem azt, hogy akarom! Ne azt gondoljuk, hogy megtehetném, hanem azt, hogy meg tudom tenni!
Minden beszélgetés után, bennem egy megnyugvás, egy béke lebegett egy darabig, Ádány Lajos kisugárzása, mely a szépség és a jóság szeretetének és keresésének érzetét keltette bennem. Sugallva, hogy soha nem találsz szivárványt, ha lefelé nézel! Igen, ez bizony így van!
Albert Schweitzert kell idéznem, ha meg szeretném magyarázni Ádány Lajos helyét a világban. “Amikor az ember már nem veszi természetesnek a létet, hanem meglátja benne annak misztikusságát, ott kezdődik a gondolat.”  Köszönöm az élményt, és köszönöm a
szépséget, hiszen minden szép, amire szeretettel nézünk! Mit is mondhatnék még? Talán csak azt, hogy további szép és sikeres munkálkodást kívánok, sok-sok hasonló csodával. Kérem tekintsék meg a kiállítást, és közben talán megértjük, hogy A boldogság olyan madár, amit bezárni, megkötni nem lehet. Nekünk kell úgy élni, hogy velünk maradjon és elkísérjen egy életen át.

Nagy Gyula